Anyám borogass!

Egy fura megoldás a gyerek evésproblémáira

Nem tudom, a ti gyerekeitek hogy vannak az evéssel, az enyém úgy ímmel-ámmal tolja. Vagyis maminál viszonylag rendesen, mert ő “nagyon jó kakaót főz” meg egyébként tényleg mindent szupercsodásan, itthon meg jön az, hogy “van benne valami, ami miatt nem eszem meg” – bors, hagyma, petrezselyem, ez undorító, nem kérem, egy szöszt látok (hagymadarabot), nem ízlik. Na, ezen sikerült kicsit túllendülnünk a legcsodásabb gasztrobloggerek segítségével. 

Úgy történt, hogy teamet alkottunk egy nap, mert kicsi felfedezte a főzős videókat, és igen megtetszettek neki. Pikáns csirkét készítettünk, ami abból állt, hogy ő mondjuk százszor megnézte a videót, és vezényelte, hogy mi után melyik hozzávaló következik.

Pikáns csirkés tészta – VIDEÓVAL!

Mivel a recept olyan egyszerű, hogy bár másfél perc alatt nem kivitelezhető, de mégis nagyjából egymás után gyorsan következnek az események, fél óra alatt meg is voltunk vele. Apró gondosan végignézte, hogy ugyanúgy beleöntöm-e a borsot, mint a néni a képen, a paprikát, a sót, lehetőleg hasonló tányérból és egyező sorrendben, majd ezután következett a csoda: az apró borsokkal, petrezselyemmel, mindenféle bigyóval meghintett kaját teljesen egyszerűen fogta, és megette. Magyarázata így szólt: “Tudod, anya, ez bonyolult, de fontos, hogy pontosan látom, hogy miből készült”. 

Felbátorodtam ezen, és javasoltam, hogy készítsünk így mást is, ami megtörtént, de azért csirke témában nagyjából két recepthez ragaszkodott ismétlődően. A pikáns csirke mellett még ehhez:

Mézes-mustáros csirkemell Gm&Lm – VIDEÓVAL!

Én még szerettem volna elérni, hogy ne a bolti édességeket akarja folyton, így javaslatokat tettem süti készítésére is, és ekkor érkezett el a csoda hozzánk: kiderült, hogy az egyik gasztroblogger kisfia is szerepelni szokott a videókon, nevezetesen Brúnó. Az izgalom tetőfokára hágott. Nézzük akkor, mit csinál Brúnó, és hogy segít neki az anyukája?

Villámgyors Nutellás-áfonyás csiga – recept videóval

Elkészült a nutellás csiga Brúnó nyomán és a kókuszgolyó, amelyik “elég finom, de nem annyira” jelzőt kapott szerintem amiatt, hogy kevéssé találta édesnek, de a Brúnó iránti lelkesedés nem csappant. Azóta a két blog, de főleg csakapuffin megtalálta szerintem legfiatalabb követőjét. Gyermekem ugyanis akkor is ellenőrzi őket, amikor én nem, és szokta jelenteni, hogy “Anya, van valami új a puffinon. Azt hiszem, Brúnó anyukája készítette.” És akkor még hozzáteszi, hogy csak még Brúnó, ő sütne még. Szóval kérjük őt is gyakrabban szerepeltetni, ha lehetséges!

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!