Anyám borogass!

Az anyaság néha elég gusztustalan tud lenni

Amíg nem lettem anya, úgy gondoltam, nem vagyok finnyás. Nem ájultam el a vér látványától, csak akkor hánytam, ha beteg voltam, és nem izgatott, ha valaki a székletéről beszélt, miközben eszem. Aztán megszületett az első lányom, és rájöttem, hogy mégsem olyan erős a gyomrom, mint gondoltam.

Megjegyzem, egy dologtól azért mindig is undorodtam: a kutyaszartól, ami a cipőm talpára ragadt, ha beleléptem. Ilyenkor mindig kitettem az erkélyre a cipőmet és vártam, hátha öntisztulóvá válik vagy erre járnak éjszaka a manók, akik szorgos, önkéntes, mazochista munkaerőként megtisztogatják. Közben pedig élénken szidtam magamban a kutyatulajdonos felmenőit, amiért nem képes felszedni a kutyája után a végterméket. A végén pedig addig vártam, míg inkább kidobtam a cipőt, de nem bírtam letisztítani.

Amióta anya lettem, már megszámolni sem tudom, hány kutyakakis cipőt pucoltam meg, volt olyan is, hogy bokáig sikerült a gyerekeimnek összekenniük magukat vele. Nem azt mondom, hogy ezt boldog mosollyal az arcomon teszem, de már nem fordul ki a gyomrom a helyéről (bár a kutyatulajt továbbra is megátkozom ilyenkor hetedíziglen).

Mindez a közelgő anyák napjáról jutott eszembe. Mert szép-szép, világra hoztuk a gyerekeinket, örülünk nekik, cuki babák, aztán meg felnőnek, és időközben mindenféle gusztustalanságot művelnek, olyanokat, amiktől a régi, gyermektelen énünk elborzadt volna.

De érdekes módon anyaként ez nem annyira visel meg, mintha a cél szentesítené az undort. A cél ebben az esetben az, hogy a gyerekeinket felneveljük valahogy tisztán, kaki- és takonymentesen. Szerintem anyák napján azt is meg kell ünnepelnünk, hogy az anyák mi minden gusztustalanságra hajlandóak a gyerekeikért. Olyanokra is, amiket még magukért sem tettek volna meg soha.

A cikk folytatásához kattints ide!

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!