Anyám borogass!

5 könyv, amit érdemes elővenni, amíg otthon babázol

Megmutatjuk, mit olvass, amíg otthon babázó kismama vagy

Fura, ténylegesen más állapot otthon lenni egy apró gyerekkel. Főleg nem sokkal szülés után, vagy esetleg hónapokkal is – hiszen ez sem számít még hosszú időnek – az ember hangulata meglehetősen kiszámíthatatlan.

Nem segít ezen sokat a folyamatos kialvatlanság, a takarítás, a most-akkor-mi-lesz-a-kicsivel érzése, meg az égető kérdések a szoptatással, evéssel, mozgásfejlődéssel kapcsolatban, gyakran ráadásul a környezet értetlenkedésétől kísérve, hogy mi is ebben olyan fárasztó, de tényleg. Hát, aki próbálta már, az tudja. Valójában kevés ideje marad egy anyukának magára meg az ellazulásra, nem nagy titok, jó részét eleve az okostelefonján tölti egyébként is a közösségi oldalak tanácsainak útvesztőiben elfelejtve magát, de ha mégis jut ideje olvasásra, leginkább a kikapcsolódás és a szórakozás a cél, nem annyira a vérmes szembesülés a világgal és az élet rettenetével.

Mi most nem babás könyveket szeretnénk ajánlani, nem nevelési tanácsadót, hanem olyasmit, ami csak örömmel tölt el és szórakoztat.

Tapasztalatunk szerint kismamaként azért nem egészen olyan erős az idegrendszerünk, mint gyerek nélkül, ez alatt azt értve, hogy főleg az elején elég nehezen viseljük a kegyetlen jeleneteket akár filmen, akár máshol, a durva erőszakot, illetve hogy mintha a figyelmünk sem lenne éppen úgy átfogó, mint annak előtte, vagyis egy atomfizikus vagy irodalmár anyuka sem feltétlenül áll neki a Faustnak a gyermekágy idején, nem veszi le poénból a Háború és békét, mert az éppen valahogy túl bonyolultnak és súlyosnak tűnik ezekhez a napokhoz. Nekik kerestünk öt olyan könyvet, ami biztosan jólesik a baba mellett.

Bridget Jones: Bolondulásig

Garantált a folyamatos nevetés és az önmagunkra ismerés. Kivéve, hogy a történet szerint Bridgetnek nem újszülött, hanem iskolás gyerekei vannak, de azért a próbáltam-szexi-lenni-de-a-gyerekek-sajnos-lehánytak életérzés így is nagyon átérezhető. És Bridget szokásos csetlés-botlása, ami végül mégis elvezet valamihez, valamiféle harmóniához, csak sok nicorette-en és furcsa találkozáson, tetveken és belső vívódáson át.

Annyit kell az egészhez csupán tudni, hogy A TÖRTÉNETNEK SEMMI KÖZE A LEGUTÓBBI FILMHEZ, vagyis a második rész önálló folytatása, sőt meg kell mondanom, hogy Mark Darcy túl nagy szerepet nem is játszik benne, de ez senkit se tántorítson el. Apróságként jegyzem meg, hogy a fordítás elsőre nagyon vicces, másodikra már nem tűnik annyira jónak, kicsit át lehetett volna gondolni – de ezt onnan tudom, hogy minden csak-valami-vicceset-olvassunk estén ezt a könyvet vettem elő.

Jane Austen

Hát nagyjából mindegy, hogy mit. Van ugye úgyis Mr. Galloway, a nemes úr, akinek szilárdak az erkölcsei és ismeri a jót és rosszat, de kifejezni magát nem tudja, és egy tévedés folytán mégsem jönnek össze Miss Wilsonnal, a kevésbé gazdag nemes lánnyal, majd Miss Wilson beleszeret egyébként is az észveszejtő Mr. Wannabebe, aki szexi, vonzó, de sajnos hazug. Ez azonban csak a végén derül ki, amikor Mr. Galloway felfedi a gonosz intrikákat, amelyek a háttérben zajlottak, és Miss Wilson megtalálja igazi társát, továbbá felismeri, hogy az állhatatosság egy jóképű arcélnél mennyivel többet ér. De talán nem is ez a lényeg, hanem hogy lehet álmodozni, rácsodálkozni, hogy egy nő valóban éveket képes várni ebben a regényben egy férfire, és aztán bizton lehet remélni, hogy a végén az arra méltók csak megtalálják egymást.

A cikk folytatásáért kattints ide!

Címkék: ,

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!