Anyám borogass!

Az igazi férfi igazi – milyen legyen már?

rdjr_15

Úgy volt, hogy néhány hónapja bementünk az Alléeba kicsivel, hogy vásároljunk, és az jött az arcunkba, de egyenesen az arcunkba, úgy, rögtön, ahogy beléptünk, hogy “Gyere határvadásznak”. Egy hatalmas felirat, mellette két határruhába öltözött, nagydarab fiatalember, és mivel engem ez a kampány idáig elkerült, teljes döbbenettel leálltam, kicsi rángatta a kezem, nem értette, mit nézek, én meg nem tudtam köpni-nyelni meg úgy egyáltalán semmit sem. Mi a franc? Ez lenne a vagányság? A férfiasság? A macsóság? Mert úgy volt beállítva. Hát, nagyon más világban élünk, és az a bosszantó, hogy az a külső, amelyik szerint határvadásznak lenni trendi, túl közel jön hozzánk, zavaróan, idegesítően közel. 

Aztán persze elgondolkodtam, hogy mit is taníthatnék neki, a kicsinek, mit is jelent férfinek lenni, mitől is volna a férfi olyan igazi, és rájöttem, hogy nem tudom. Kivéve, hogy biztosan nem a határvadászattól. Mivel egyszer olyan sikeresen megfogalmaztam, milyen is az igazi nő, most meg sem próbálom ugyanezt megtenni az igazi férfivel, nem csak mert kétszer ugyanolyan jót nem lehet mondani, hanem mert nem is tudom.

Egy ici-picit, paraszthajszálnyit, leheletnyit ráadásul sajnálom a férfiakat. Nem mintha nem tudnám, hogy lopnak, csalnak, hazudnak, vizezik a bort, borozzák a vizet (miközben a nők csak rúzsozzák az alapozót és alapozzák a rúzst, kitömik a melltartót és leszorítják a húst az alkalmas fehérneművel és igazán csak szükség esetén lopnak, csalnak, hazudnak, ráadásul kizárólag férfiak miatt), de szóval annyi okosságot mondanak róluk is.

“Az igazi férfi felelősséget vállal.”, “Az igazi férfi elköteleződik”, “Az igazi férfi hűséges”, “Az igazi férfi jó apa”, “Az igazi férfi vagány, érzelmes, biztonságos”, “Az igazi férfi szereti a kalandot (persze csak az utazás tekintetében, más tekintetben egyáltalán nem)”, “Az igazi férfi meglátja bennem azt, aki vagyok.” “Inspirál, mellette önmagam lehetek.” – hogy, áh, hát erre mind az Úristen sem képes.

man2

Nem is tudom, talán az igazi férfi egyszerűn csak igazi. Igazi bőre van meg húsa, valamilyen állaga, meg lehet fogni. Sok a szőre a hátán, kicsit olyan orángután-jellegű, bizarr, de lehet vele élni. Vagy egyáltalán nincs is szőrszála, még bizarrabb, de nem annyira vészes. Szorítani lehet meg ölelni meg semmit sem csinálni vele, de alapvetően ott van.

Nevet, ráncok jelennek meg a szeme körül. Igazi ráncok. Talán őszül vagy kopaszodik. A foga sem a régi, picit össze-vissza áll. Rosszabbul néz ki, mint tíz éve, sokkal öregebb, az apjára kezd hasonlítani, a járása, a fejtartása, minden. Lassabban mozog, erősebbek a vonásai, néha fájlalja a karját vagy a lábát. Hullik a haja, nem mered megfogni, hátha kitéped. Vagy pocakot növesztett. Nem vált előnyére. Azt mondja, majd lekondizza, de erre senki nem venne mérget igazából. Tíz éve menőbb volt – mégis tetszik. Nincs mit tenni – sajnos.

Hezitál, igazi fatökű. Nem tudja, mit akar. Lépjen, ne lépjen, kilépjen, maradjon. Összeszorítja a fogát, és marad. Kilép, tombol, és megbánja.

Szép a szeme, egészen olyan, mint évekkel ezelőtt, sőt, pontosan olyan. Néha meg lehet látni benne azt az egy délutánt, pontosan azt. 

man3

Mindenféle nőket összeszed, egyet reggelre, egyet délutánra meg még egyet estére. Egy nárcisztikus állat, de közben olyan kis béna. A cukorkák között sem tud választani. 

Elviszi a gyereket moziba, teletömi édességgel, de a végén mindketten virulnak. 

A gyerek lázas lesz, és a férfi félve kérdi, túléli-e. Megijed a náthától, hát még ha kórházba kell vinni a kicsit vagy sürgősségire. 

Kiakad, mert egy marha a főnöke, összetörik, mert mégsem sikerült megvalósítani, amit szeretett volna, sőt, néha rájön, hogy semmit, de semmit sem sikerült abból, amit korábban, tízen évekkel ezelőtt szeretett volna, és akkor következik azazakaroklenniakiakkorvoltam. 

Elmosogat, csak néhány edényt hagy ki, de nagyon derék az erőfeszítése. 

Közeledik a negyvenhez, vagy már elmúlt. Egy ponton, magában, széttárja a kezét – ez az élet, talán ennyi -, beleszuszog a párnába, hozzáér a szürke falhoz, megissza a zöld teát, mert már erre is képes, és kibírja, hogy ez az élet. Nem mindig örül neki mondjuk.

Csinál valami nagyot. Végre. Megírja a könyvét. Összehozza az üzletet. Azt, éppen azt. Felépíti a házat, felhúzza a palotát. Úgy érzi, hogy hasznos, és az életével tett valami jót. Egy két napig boldogan jár-kel.

Bemegy a szülőszobára és effektív halálra rémül. Teljesen, totálisan kikészül a látványtól és a helyzettől, de azért ott ül a széken, és erősnek mutatja magát akkor is, amikor igazából bőgni szeretne. Később azért sír is.

Elmegy terápiába, és lehülyemarházza a terapeutát, másodszorra pedig nem megy vissza. Csak egy-két év múlva, amikorra már tényleg akkor a szar, hogy nem tud vele mit kezdeni.

Elakad, és nem tudja, merre menjen. Letagadja. Úgy csinál, mintha mindent értene. Vágja ő, minden rendben  lesz. Nem beszél róla, nincs is miről. 

Azt utálja a legjobban, ha nem érti a dolgokat. Ha nem tudja a kulcsot. A megoldást. Ellenségei az értelmetlen érzések. A megoldhatatlan érzelmi helyzetek. A lelki beszélgetések. A villámlás, az valami. A negatív meg pozitív töltések. Áram, fizika, mennyivel megfoghatóbb. 

manbaby

Azt mondja a gyereknek, “büszke vagyok rád”, és sunnyogva elmaszatol egy könnycseppet. A cica sem vette észre persze.

Vagdalkozik, azt mondja, “mindig is ilyen voltál”, “folyton ezt csinálod, és azt akarod, hogy rosszul érezzem magam”. Nem mindig bánja meg, hogy hülyeséget beszélt.

Alkalomadtán nevetni is tud. Felszabadult, és ez meglepő. Nincs ott a hitel, a munka, a főnök, a családi ház, az anyja, a bármi a hátán, és akkor nevet. Milyen jó így látni.

Szóval, talán csak én vagyok egyre öregebb, de valahogy úgy látom, az is elég, ha valaki csak igazi. Az sem olyan könnyű. Csak úgy lenni. Igazin.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!