Anyám borogass!

Nálam már egy hete karácsony van, nem lesz több kemoterápiám

Fotó: David Jay

Fotó: David Jay

Köszi, nem is kell már senkitől semmilyen ajándék, már megkaptam a legnagyobb ajándékot, amit ebben az évben csak kaphattam, amikor az onkológusom közölte, hogy mégsem kell több kemoterápia.

Múlt héten abban a tudatban jelentem meg az onkológián, hogy megyek kemoterápiára, hogy még két piros áll előttem, az a bizonyos, amitől hányni kell, rosszul lenni kell, hajat elhullajtani kell és amitől megutáltam a piros színt egy életre. A kemoterápiát úgy fogtam eddig is fel, hogy azért van, hogy megmentse az életemet, tehát alapvetően a barátomként álltam hozzá, mert milyen nagy szerencsém van, hogy olyan korban élek, amikor már vannak ilyen szerek, amik el tudnak bánni a rákkal. Mégis, azért odamenni, beülni a székbe és tudni, hogy aznap este már kutya rosszul leszek a belém csöpögtetett méregtől, enyhén szólva sem felemelő érzés.

Így jelentem meg az onkológusnál, aki megnézte a műtét után végre elkészült szövettanomat – csupán 5 hétig tartott, mire megcsinálták, de mindegy, ez most nem egy egészségügyre morgós cikk -, és épphogy ugrálni nem kezdett örömében. Mutatta nekem, hogy ez a … (itt egy szakszó következik, amiből nem értettem semmit) azt jelenti, hogy már a műtét előtt kinyírták a daganatot a kezelések, úgyhogy most akkor ő felhívja a főnökét, mert emiatt szerinte nem kell több kemo.

Aztán felhívta, és tényleg nem kell több, csak a biológiai kezelés maradt hátra, meg a sugár, ami már lófütty ahhoz képest, amin eddig átmentem.

A nagyja, a neheze már mögöttem van. A műtét, ami olyan ijesztő volt, hogy levették a bal mellemet úgy, ahogy van, cakkumpakk, mintha sose lett volna, már a múlté, bár eléggé megviselt lelkileg. Hetekig fel sem fogtam azt hiszem, hogy nincs mellem. Az agyam hárította a tényt, hogy már csak a fele van meg. A kórházban egyébként csupa jó élményem volt, én még a kajával is elégedett voltam, mindenki kedves volt és törődő, pedig nem tömtem senkinek a zsebébe húszezreseket. Jó, az egyik éjszakás nővérke morgott, amikor magamnak és a szintén frissen műtött szobatársamnak kértem fájdalomcsillapítót, de miután mondtam neki, hogy nem azért fájunk, hogy őt bosszantsuk, megenyhült és másnap már tündér volt velünk.

giphy

Úgyhogy semmiféle borzasztóságról nem tudok beszámolni a kórházról, korrektek és empatikusak voltak velem egytől-egyig, akik ápoltak, gyógytornáztattak, injekcióztak, altattak, szétvágtak és összevarrtak. És tényleg nem adtam senkinek hálapénzt, már csak elvből sem. A velem szemben fekvő 70 éves néni kérdezgetett, hogy én hogyan oldottam meg, hogy az altatóorvosnak adjak pénzt, és teljes pánikban volt a műtéte előtt, hogy ha nem ad pénzt, akkor biztos meg fog halni a műtőasztalon. Végtelenül elszomorító, hogy emiatt ilyen rettegéssel kellett a műtőbe mennie. De ez egy örömködős írás, nem megyek bele a hálapénz témájába, csak mint kellemes meglepetést jelzem, hogy zöldhasú bankók nélkül is jól bánnak ám a betegekkel.

Azóta eltelt már másfél hónap és bennem észrevétlenül elfogadódott a tény, hogy most egy ideig így kell élnem az életet, fél mellel.

Van szép textilmellem egyébként, ha nagyon azt akarom, hogy ne látszódjon, akkor nem látszódik a mellem hiánya, de szerencsémre itthonról dolgozom, úgyhogy nem kell ezzel túl sokat törődnöm. Bár tény, hogy nem szívesen megyek emberek közé így, de gondolom ez is elmúlik idővel. Biztos ennek is megvannak a gyászolós szakaszai, de bevallom, már elfáradtam abban, hogy folyamatosan elemezzem saját magamat és erőlködjek, hogy változtassak a hozzáállásomon, lelkemen, életfelfogásomon. Mást sem csinálok augusztus óta és valóban megváltoztam: sokkal harapósabb lettem. Már megmondom, ha nem tetszik valami, mondok nagy, kövér nemeket és az a legfőbb célom, hogy ne érdekeljen egy hangyalábujjkörömnyit sem, hogy mit gondolnak rólam mások. Szóval remek úton haladok a megvilágosodás felé, olyan zen leszek hamarosan, hogy még én sem hiszem el.

De most félre a megvilágosodással, most csak egy lépést nézek előre, a következő pedig a sugárkezelés, aminek január végére már vége is lesz és akkor letehetem ezt az egész rákos mizériát. Merthogy az onkológus azt is mondta erre a szakszóra, ami miatt nem lett újabb kemoterápia, hogy akiknek ilyen a szövettanjuk műtét után, azoknál 99 százalékban NEM újul ki a rák. Ez az igazán őrületesen jó hír, ami miatt nekem már egy hete karácsony van. Január végén pedig újra karácsony lesz, sőt onnantól minden újabb egészséges nap felér majd tíz karácsonnyal.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!