Anyám borogass!

Simonton-terápia: “És akkor a minyonok lerohanják a rákos sejtjeimet”

4

Járok egy Simonton-terápiás csoportba, ahol kifejezetten daganatos betegeknek tanítják meg azokat a relaxációs, imaginációs technikákat, amelyekkel segíthetünk saját magukon. Nem helyettesíti a kemoterápiát, nem gyógyít meg varázsütésre, de bizonyítottan segíti a gyógyulást.

Az első és legfontosabb, hogy a Simonton-terápia nem arra van, hogy akkor majd mi az elménk hatalmával meggyógyulunk, és kivarázsolom magamból a mellrákot csak azzal, hogy bevetem az imaginációs gyakorlatokat. Mint ahogy nem fogysz le, ha csak magad elé képzeled az álomalakot, de mellé naphosszat édességet eszel. Viszont ha tartod a kúrádat, és hozzá használod az imaginációkat, akkor hatékonyabbá teheted a fogyókúrádat.

„Így működik a Simonton is: elmegyek szépen a kemoterápiás kezelésekre, megműttetem magam, sugarat is kapok, és mellette támogatom a gyógyulást a stresszoldó relaxációkkal és imaginációkkal.”

Mivel az utóbbi pár hónapban, mellrákos pályafutásom alatt túl sok olyan daganatos betegről hallottam, akik visszautasítják az orvosi kezelést, mert csodatévő gyógyítókkal és gyógyfüvekkel akarnak meggyógyulni, ezért fontos, hogy itt, az elején leszögezzem: a Simonton nem varázslat, és nem helyettesíti a hagyományos orvosi kezelést, csak kiegészítő terápiaként ajánlják.

Az imagináció (latin: imago – lenyomat) olyan pszichológiai gyakorlat, amelynek során szándékosan összerendezett, képzelet alkotta képek sorozatával segítik a gyógyulást.

 

Carl Simonton onkológus radiológus és Stephanie Simonton pszichoterapeuta írta A gyógyító képzelet című könyvet, amiben nagyon pontosan, rengeteg példával szemléltetve igyekeznek megtanítani a daganatos betegeknek, hogy hogyan vehetnek részt aktívan a saját gyógyulásukban. A Simonton-módszer kulcsfontosságú eleme, hogy a beteg kezébe visszaadja a kontrollt, és hogy passzív beteg státuszból a cselekvő ember helyébe kerüljön. Ez pedig már félig gyógyulást jelent.

„Mert mi történik, amikor kiderül, hogy rákos vagy? Elveszted az irányítást. Tehetetlenséget érzel. Történik veled, benned valami, ami felett nincs hatalmad.”

Carl Simonton onkológus

Carl Simonton onkológus

 
Terjed a rák, felemészt belülről, és úgy érzed, ki vagy szolgáltatva neki, annyit tehetsz, hogy elmész az orvosokhoz és betartod, amit mondanak, de saját kútfőből nem tudod megoldani a helyzetet. Ebből a tehetetlenségből mozdít ki, ha egyrészt elkezded a relaxációs gyakorlatokat, másrészt pedig felderíted, hogy a lelkedben milyen csomókat tudsz kibogozni ahhoz, hogy ne is térjen vissza majd gyógyulás után a rák.

Merthogy a Simonton egyben egy belső utazás, ami nem arról szól, hogy keresd magadban a hibát és meaculpázva szórj hamut a fejedre, hogy kifejlesztetted a rákot a lelki defektjeiddel. Ha csupán lelki bajok miatt fejlődne ki a rák, akkor nagyjából mindenki rákos lenne. Inkább csak arról van szó, hogy fel kell kutatni a lelkedben azokat a stresszforrásokat, indulatbenyeléseket, megfelelési kényszereket, haragot, gyűlöletet, amelyek segítenek a ráknak a burjánzásban.

 Az egyik legkedvencebb imaginációm a terápiában épp a harag elengedésére szolgál, amiről nem is gondoltam volna egészen eddig, hogy ilyen sok van bennem. Rá kellett ébrednem, hogy a nehezteléseim csak engem mérgeznek, mert nyilván az az ember, aki felé irányul a haragom valami múltbéli sérelem miatt – finoman szólva –, magasról tesz rá, hogy én haragszom vagy sem. Benne kárt nem okoz, neki nem fáj, bennem viszont rombol, ha tartogatom a sérelmeket.

Teljesen jogos általában, amikor haragszol valakire, nem arról van szó, hogy ha mondjuk megvert a volt férjed, akkor azt kellene elfogadnod, hogy nem is olyan nagy probléma, amit csinált. De, óriási probléma, és minden okod megvolt arra, hogy olyan dühös legyél, hogy örüljön, hogy ép bőrrel megúszta. Lehet, hogy akkor épp a haragod segített abban, hogy kiszabadulj egy számodra szörnyű helyzetből. Viszont most már, az eset után eltelt idővel, a haragod nem szolgál téged, csak árt neked, a belőle keletkező feszültség a testedben is feszülést eredményez, állandó stressz alatt tartja a szervezeted, ami viszont megágyaz a rákos sejtek szaporodásának. Megbocsátani azonban nem is olyan egyszerű, ehhez is segítséget kapunk egy imaginációs gyakorlattal.

„Az imagináció során tudatosítjuk magunkban, hogy kire haragszunk, majd elképzeljük, hogy jó dolgok történnek ezzel az emberrel.”

Bevallom, teljes kudarc volt számomra ez elsőre, hangosan felkacagtam – sátáni kacajjal –, hogy na persze, még jót is kívánjak neki, mikor legszívesebben kilőném a holdra. Már az is nehezemre esett, hogy magam elé képzeljem a fejét, olyan szintű ellenérzés volt bennem. Szerencsére nem egyedül csináltam ezt a gyakorlatot, hanem a Simonton-csoportban, így kiderült, hogy nemcsak én vagyok ilyen kicsinyes, haragtartó és megbocsátásra képtelen ember, hanem bizony sokaknak okozott nehézséget, hogy jó dolgokat képzeljenek el a haragosaiknak.

Mit lehet tenni? Lehet gyakorolni, sokat. Meg azt a tippet is kaptam a pszichológustól, hogy például ha az önzősége miatt haragszom a másikra, akkor kívánhatom neki azt, mint jó kívánságot, hogy tanuljon meg kevésbé önzőnek lenni, mert úgy könnyebb lenne az élete. Azért ez így mindjárt máshogy hangzik, kivitelezhetőbb és sokkal bevehetőbb akadály, úgyhogy az elengedés szép lassan csak sikerül még a végén.

„A lelki gubancok azért olyan fontosak, mert a kutatások szerint a stressz hajlamossá teszi az embert mindenféle betegségre, így a rákra is.”

Az összefüggés a stressz és a rák között szoros és nyilvánvaló a Simonton-módszer szerint, a kutatási eredmények arra utalnak, hogy „az érzelmi stressz hatására az immunrendszer gátlás alá kerül, és ezáltal megbénul a szervezet természetes védelmi rendszere a rák és más betegségek ellen.” Megfigyelték azt is, hogy a rák jelentkezése előtti egy-másfél évben valamilyen nagy stressz érte a betegeket. Osztályozták is a stresszhelyzeteket, hogy melyik milyen mértékű stresszhatásnak teszi ki a szervezetünket, és ez alapján létrehoztak egy skálát, amelyben felsorolják a leggyakoribb betegítő szituációkat.

Simonton-terápia:

A legsúlyosabb stresszhatást kiváltó események első tíz helyezettje:

  1. Házastárs halála
  2. Válás
  3. Házasságon belüli különélés
  4. Börtönbüntetés
  5. Közvetlen családtag halála
  6. Testi sérülés, betegség
  7. Házasságkötés
  8. Munkahelyről való elbocsátás
  9. Házastársi kibékülés
  10. Visszavonulás-nyugdíjazás

Bizony, jól látod, pozitív események is vannak a listán, mert stresszt nemcsak a tragédiák váltanak ki, hanem nagyjából minden, ami arra kényszerít, hogy változtass az addigi életeden. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenki, aki válik vagy házasodik, az tuti rákos lesz. Csak az esélyeket lehet ebből a skálából – amin legalább 50 tétel szerepel egyébként – megjósolni, hogy aki több ilyen komoly stresszhelyzeten is átesett az elmúlt évben, annál milyen valószínűséggel alakulhat ki daganatos betegség. De azt a tényezőt sem szabad elfelejteni, hogy mindenki másképp reagál ugyanarra a szituációra, mert a belső feszültség a belső reakcióból fakad: 

„Sejtésünk szerint a magyarázat abban van, hogy a megbirkózás maga csökkentheti a betegséggel szembeni ellenállást, különösképpen akkor, ha az egyén megbirkózási technikája hibás: amikor az nem felel meg a megoldandó problémának. A betegséghez való ilyen viszonyulás az emberi végességről ad tanúbizonyságot, figyelmeztetve minket, hogy ennyi erőnk van, nem több. Ha túl sok energiát emészt fel a környezetünk, kevesebb marad a betegséggel szembeni ellenállásra. Ha az élet túl mozgalmas, és nem sikerül megbirkózni a problémákkal, betegség lesz a sanyarú végeredmény.”

A cikk folytatásáért kattints ide és irány a Nők Lapja Café!

Címkék:

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!