Anyám borogass!

Joós István: “A nőnek nem az kell, hogy szerelmesek legyenek bele, hanem az, hogy igazodhasson”

joós istván1

Joós István, az Énakadémia megalapítója, az énvagyok-blog és az Íme az ok, amiért csak megdugtalak című poszt szerzője, öndefiníciója szerint serpa, aki saját belső útján keresztül szeretne másoknak segíteni önmaguk igazi feladatának megtalálásában. Egyes kijelentései – mint a “nő munkája a férfi“, vagy hogy “a férfinak nem kell értenie a nőt”, komoly botrányokat keltettek. A feminista kritika mélyen elutasítja nézeteit, ennek ellenére workshopjai iránt az érdeklődés nemhogy csökkenne, hanem folyamatosan növekszik. Mi nem értettük a jelenséget, így megkerestük Joós Istvánt, és megpróbáltuk megtudakolni, mit mond és hogyan is érti. Az interjúból kiderül például, hogy szerinte mik az életközép buktatói, miért nehéz a szépfiúknak, és miért veszélyes a férfinak a szerelem.

enakademia

Készítettél egy ábrát, ami az ember belső fejlődését, nővé és férfivá válását mutatja a te koncepciód szerint. Megmagyaráznád nekünk, hogy mit jelentenek a rajzok?

Joós István: Igen, ez a válságokon keresztül megvalósuló fejlődési korszakok sorozatát mutatja, az életút felén lévő sűrű-sötét erdőt, és azt, ahogy ebből kitalálva  a világban végül elfoglaljuk az igazi helyünket. Röviden: a mesék kacsalábon forgó palotáit vágyó fiú-lány korszak után a királyfi-királylány időszak a pár és karrierválasztással kezdődik.

Ezek vagyunk fiatal korunkban, amikor összeházasodunk, és irányt választunk az életünknek. A férfi és nő a saját kis váráért küzd, aszerint, amit magunkról elhiszünk, csakhogy dinamiton ülve. Az érzékeink és vágyaink fenyegetnek ilyenkor, hiszen nagyon fiatalon választottunk, és nem fedeztük még fel magunkat szinte semmiben. „Harminc éves vagyok, két nőt érintettem, ez a karrierem, ennyi az életem, tényleg ez vagyok?” – ezt szokták kérdezni a férfiak. Nagy részüknek ilyenkor „nem” az őszinte belső válasz. Ekkor elbizonytalanodnak a dolgukban, kevésbé lelkesen csinálják a munkájukat, ráadásul a vágyaik – a csodaszarvas – folyamatosan kísértik őket. Míg a férfiaknál karrierválság, a nők esetében magánéleti válság a gyakori. A nőt a férfi megcsalta, vagy elhidegülnek, és valaki más vonzani kezdi.

A királyfit és királylányt felváltja a vándor és az amazon. A kereső korszakban a férfi magába fordul, meditál, spiritualitással foglalkozik, a nő szintén, és közben kezébe veszi az irányítást, karriert épít, magára számít. Az érzékek mélységeinek barlangjait meg kell tapasztalni ekkor. Meg kell tudnom ugyanis, hogy ha követem a vágyaimat, amit korábban nem volt szabad – például sok nőt elcsábítok vagy elmegyek egy másik férfivel vagy karriert váltok –, az jó lesz-e nekem vagy nem. Erre általában rámennek a házasságok, mert sajnos nincs benne a kultúránkban, hogy a tapasztaláshoz – és csalódáshoz – szükséges teret megadjuk a másiknak. Szükségszerűen lép ugyanis be egy harmadik-negyedik ilyenkor a képbe. Nem feltétlen szex először, kezdetben általában csak a párommal megéltnél nagyobb őszinteség, amit aztán tettek is követnek, és ezt manapság nem szokás elfogadni.

Az egész út legmélyebb pontja, a legnagyobb kereszt a magány, a kereső korszak vége. A nő ráébred, hogy ő szinte férfi, a férfi pedig, hogy nem hasznos, nem férfias, nem tud férfiasan jelen lenni, és mindketten totális magányban élnek. Ez a mélység az, amikor elkezdünk őszinték lenni. Ilyenkor elengedjük, hogy hogy lenne helyes meg racionális viselkedni. Lehetünk önmagunk, megérzéseket bátran követve, és a vándor-amazonból lovag és hölgy lesz, ami ebben a rendszerben a gyakorló korszak. Most már valami igazán jót és szépet akarunk csinálni és kapni, ezért a Szent Grál a rajzon. Ebben a korszakban a legjobb, legspirituállisabb arcunkat akarjuk mutatni, ami viszont azzal jár, hogy nehezünkre esik felvállalni az emberségünket, mert annyira jók próbálunk lenni; közben persze valódi megértésekre jutottunk a világ rendjét illetően. A feladatunk, hogy újra megtanuljuk vállalni az árnyékos oldalunkat: az igényeienket érvényesíteni, nemet mondani mindarra, amit nem  érzünk jónak, még ha konfliktus is lesz.

joós istván2

Amikor ebből kijöttünk, és merünk megint mérgesek és emberiek lenni, akkor ezzel egyidőben választunk is. A férfi munkát, ügyet, feladatot, a nő pedig férfit, akinek van munkája, ügye, feladata. Szerintem innentől férfi a férfi és nő a nő, együtt születünk, hasznosulás által. Aki a számára lelkesítő helyet el meri foglalni, az boldogulást és társait is talál:  ők a harcos és világszép. Akik aztán persze még egy hibát elkövetnek, amit a rajzon sárkány jelképez: azt hisszük, hogy minden, amit elértünk, a mi érdemünk. Itt arra kell rájönnünk, hogy egy közösség részei vagyunk, egy nagyobb rendszer apró fogaskerekét jelentjük csak, igazodás által, és nem a saját nagyszerűségünk maitt mennek jól a dolgok.

A legfontosabb végig az, hogy a férfi megtalálja azt az ügyet, ami őt őszintén lelkesíti, továbbá a tevékenységet ezen belül, amivel a világhoz hozzá tud és akar tenni, a nő pedig végül rájöjjön, hogy saját maga számára legjobban a férfin keresztül tud kapcsolódni a világhoz, és a férfi ügyén keresztül, mert őt segítve tud legtöbbet hozzátenni a nagy egészhez.

 

Ez a leírás nagyon hasonlít a te életedhez.

J. I.: Igen, és azokéhoz, akik eljönnek hozzám. Eleinte csak magam miatt kezdtem magamat őszintén felvállalni; először fórumokon, majd egy saját blogon. Gyakorlatilag önterápiaként kezdtem írni, és ezután áramlottak hozzám az emberek konzultációk, levelek formájában, és elmondták, hogy velük ugyanez történt. Az én életemre rárakódott egy csomó más élet, és ezt rendszerbe raktam.

 

Te hol vagy ezen az úton?

J. I.: A sárkány utáni mélyponton. Amikor rá kell ébredni, hogy nem én tudom a tutifrankót. Én csak lépem egyiket a másik után pillanatról pillanatra a megérzéseimre hallgatva, és az egész akkor működök jól, amikor hátra tudok lépni a joós istvánságommal és az egómmal, és meg tudom engedni, hogy amit helyesnek érzek, azt most mondjam ki. Egy kicsi fogaskerék vagyok egy felfoghatatlanul összetett, szeretet-alapú rendszerben.

 

Akkor már közel vagy a csúcshoz. 

J. I.: Biztos van tovább, de én most ezt látom. Az aktuális nehézségem, hogy sokak megkeresnek, csinálom az Énakadémiát, és rá kell jönnöm, hogy ez nem az én sikerem. Fontos erre emlékeztetnem magam, mert különben elvész az alázat és az őszinteség. Hozzám azért kapcsolódnak az emberek, mert őszinte vagyok. De amim van, az hitbizomány, és azt jól kell csinálnom. Jót és jól. Nincsen más megoldás.

joós istván3

Miért lenne ez mindenkinek az útja?

J. I.: Nem kell velem egyetérteni. Kicsit úgy érzem magam, mint Newton az almával. Hogy a fejemre esett meg másnak is fejére esik, és akkor lehet, hogy van erre egy törvényszerűség. Csak annyit bátorkodom mondani, hogy ami nyilvánvaló gyerekkorunkban, hogy korszakaink vannak: fogváltás, pubertás, érettségi, munkavállalás – az folytatódik felnőtt korban is.

 

Te végeztél pszichológiát?

J. I.: Nem. Én frusztrált és magányos szépfiú voltam tíz éve, akinek kínlódott a cége, érintettem összesen négy nőt, és ebből a frusztrációból úgy találtam kiutat, hogy nem mentem terapeutához, nem kértem segítséget, mert attól is féltem, hanem magamról írva kezdtem el kijönni valahogy a saját nehézségeimből. Magától elszállt hatalmas, de legbelül rettegő egó voltam, aki nem mer kezdeményezni, nem mer nőkhöz odamenni, mert mi van, ha nem sikerül.

 

A szépfiúknak is nehéz?

J. I.: Igen, mert minél jobb a kiállásod, annál többen mondják, hogy milyen szép és okos vagy, és nehézzé válik ezt kockáztatni; ezért is mindig a biztosból választottam. Nekem a netes társkereső volt a feloldozás és a purgatórium; ott is próbáltam pózolni, csak eredménytelen volt, a magányom fokozódott, majd amikor a fórumon álnéven elkezdtem őszintén írni, azt tapasztaltam meg, hogy amint meg tudtam mutatni a magányomat, kapcsolódtak hozzám, segíteni próbáltak.

A nők nem értik, mennyire nehéz ez a férfiaknak: hogy mennyire nehéz beszélniük a szégyeneikről és arról, ami tényleg lelkesíti őket. Biztos vagyok benne, hogy minden párkapcsolati válság kulcsa a férfi karrierválsága. A szerelem szerintem lelkesültség. Egy férfiba, aki nem lelkesült, nem lehet szerelmesnek lenni. Az egész út arról szól, hogy meg kell találni azt, ami vagy aki igazán lelkesít.

joós istván4

Óriási felelősségnek tűnik, hogy ennyi ember jön hozzád segítségért.

J. I.: Ezen sokat gondolkodtam. Azt látom, hogy a felelősségem az, hogy merek-e őszinte lenni. Az, ha azon gondolkodom, hogy rajtam, Joós Istvánon mekkora felelősség van, rettentő arrogancia, mert azt képzelem, hogy rajtam múlik minden. Ráadásul az alapélményem az, hogy rend van a világban. Azok jönnek hozzám, akiknek azt időszerű hallani, amit mondok. Feltéve persze, ha merek őszintén kommunikálni és figyelek.

 

Kicsit úgy hangzik, mintha hályogkovács lennél. Aki az esetek nagy részében beletalál.

J. I.: Igen, egy kicsit tényleg így működöm. Másrészt pedig nem, mert komoly figyelem van bennem. Azt látom, hogy az emberek nagy részének az a baja, hogy fél lábon áll, és ilyenkor nagy szolgálatot tesz, ha valaki megmozgatja a szőnyeget, hogy lépjen.

 

Igen, csak el is eshet így. 

J. I.: Pontosan ez az én felelősségem. Az, hogy őszinte legyek, de közben figyeljek arra, hogy ne adagoljak túl. Vagyis ne legyen pofára esés. Ilyen értelemben jó a hályogkovácsos hasonlat. Én a zsigeri reakcióimat engedem át, de ennek beépített kontrollszintjei is vannak, amelyek figyelem által igazodnak a hallgatósághoz. Az érzelmeim és az értelmem például. Felelősségem figyelni. Sőt. Nem akarni segíteni. Azt figyeltem meg, hogy igazán segíteni csak akkor tudok, ha nem akarok. Mert akkor valóban elfogadom a másikat, és semmiféle elvárást nem helyezek rá.

 

A workshopok hogy működnek? Mi történik egy lovagi tornán?

J. I.: A résztvevők sarkított módon tapasztalnak férfi-nő helyzeteket. Először a férfiak kiállnak, és elmondják, hogy mi az ügyük, mi lelkesíti őket. A nők figyelik, kártyákat kapnak, és a zsigeri érzéseiket kell leírniuk, amiket a férfi kivált belőlük. A nőknél ott a bölcsesség, ha nem gondolkodnak, csak ki merik mondani a szavakat, csak ezeket túl sok szűrőn engedik mostanában át. A férfiaknak ezután van hét hétperces beszélgetésük. A kártyák és a megérzéseik alapján kiválasztanak hét nőt, akikkel beszélni akarnak. Ezekben a játékokban gyakran a kevésbé vonzó nők sikeresebbek, ami szerintem jól mutatja, hogy végül  fontosabb a férfiaknak, hogy a nők mennyire értik őket, mennyire figyelnek, mint hogy hogy néznek ki. A nők, akik nem beszélgetnek épp, női körben vesznek részt. A férfivel való beszélgetésekben instrukció, hogy a nő ne beszéljen magáról.

 

A férfiak ügyéről szoktál beszélni. A nőknek miért nem lehet ügye?

J. I.: Lehet. Abszolút! Én pont azt mondom, hogy az emberek csinálják azt, ami lelkesíti őket. A nőnek bizonyos életszakaszokban muszáj, hogy legyen ügye, karriere, csak azt állítom, hogy egy ponton el fog fáradni. Ez az amazon-korszak. Sok vita abból lett, hogy ezek a nők olvasták el a gondolataimat. Nyilván, amikor felfedezik a saját erejüket, mérgesek rám. Csak annyit mondok, hogy egy idő után rájönnek majd, hogy jobb ha van férfi.

 

De ebben az a bosszantó, hogy azt mondod, hogy az ember szükségképpen erre jut.

J. I.: Tudom, hogy arrogánsnak tűnik, de nagyon sokat tapasztaltam, és nem látok ellenpéldát. Mert együtt végül hatékonyabbak vagyunk. Nem arra van az ember építve, hogy egyedül éljen. És ha viszont együtt akar az ember táncolni, akkor ugyanazt a zenét kell hallgatni, egyazon ügyet jó szolgálni.

 

Erre mondanál konkrét példát? Mert ezzel szoktad szemléltetni, hogy a férfinak és a nőnek egy ügye kell, hogy legyen. Ez mit jelent? Milyen tánc ez?

J. I.: Ha egy párnak három ügye van, tehát két karrier plusz a család, akkor valamelyik nem fog menni vagy gyakran egyik sem. Valamelyiküknek jó tehát, ha a kapcsolat, az együttességünk az ügye, amit úgy is szoktam mondani, hogy a párkapcsolat modell szerintem megbukott, a férfi-nő egység ideje jött el. Ez lehet a férfi is egyébként átmenetileg.

 

De akkor a kapcsolat csak egy ember ügye?

J. I.: Hosszútávon szerintem a nőnek végül munkahelye a család, a másik munkahelye, ahol fizetést kap, a hobbija. Ez alatt nem azt értem, hogy ne lenne ennek értéke, hanem, hogy amikor együtt vannak, világosnak kell lennie a prioritásnak, például amikor aközött kell választani, hogy még elküldök egy e-mailt, vagy a férjem problémájára figyelek, akkor tudjak világosan dönteni.

 

De vannak nők, akiknek ez a család-gyerek dolog nem okoz akkora örömet.

J. I.: Én azt látom, hogy vannak nők, akik egyszerre sok dolgot akarnak csinálni, és ez nem megy. De nem akarom otthon ülésre ítélni a nőket, és az amazon-korszakban ez gyakran nem is így történik. Megfigyelésem, hogy nem kell rám hallgatni, abszolút nem, még csak foglalkozni sem azzal, hogy én mit mondok, hanem elég, ha az ember csak meri bátran azt tenni, ami lelkesíti, és akkor bizonyosan halad a helyes úton.

12115624_731143173684803_8307819842552395860_n

Elképzelhetetlen, hogy emberek végül egyedül jól legyenek?

J. I.: Szerintem igen, mert az emberi boldogság kulcsa az, hogy hozzátegyek valamit a világhoz, adjak. Vannak, akik meditálnak Tibetben, de ritka az az ember, aki ebben boldog lesz. Mint korszak, értem. És persze azt is elfogadom, hogy aki meditál Tibetben, az hozzátesz a világhoz. De mi itt Európában szerintem végül férfi-nő párokban tudjuk legjobban tenni a dolgunkat, és ha így, akkor a férfi hatékonyabb a világban, a nő pedig jobb belül.

 

Vannak másfajta kapcsolódások: az azonos neműekhez vonzódók vagy poliamorok például.

J. I.: Van, aki kivétel, és elfogadom, hogy neki ez az élete. De ki merem azt is mondani, hogy szerintem sokaknak ez egy rejtőzködési mechanizmus. Vannak, akiknek biztonságosabb nem férfiként vagy nem nőként létezni, ami halogatás és megfutamodás.

 

Egyik bejegyzésedben írtad, hogy a nő értse a férfit, lelkesítse a férfi ügye, vonzza mindig… nekem ennél az is egyszerűbbnek tűnik, hogy vacsorával, harisnyakötőben és már alvó gyerekekkel várja esténként.

J. I.: Igen, azt nem mondom, hogy ilyennek kell lennie a nőnek, hanem, hogy amikor megtalálják egymást, a nő automatikusan ilyen a férfi számára. Az amazon korszak nem úgy ér véget, hogy megjelenik egy férfi, és gondolkodom, hogy feladjam-e érte a karrieremet vagy sem. Hanem úgy, hogy a férfi elkezd mesélni magáról és a céljairól, és azon kapom magam, hogy ez az én ügyem is, nekem ezzel a férfival van dolgom. Ebben a valós kapcsolatban a nő magára ismer, és nem akar többet egyedül harcolni.

 

És ez volna a szerelem?

J. I.: Én úgy látom, hogy a klasszikus szerelem a korai korszakokra jellemző. Meredeket fogok mondani: a szerelem és a szeretet szerintem nagyon más, vagyis a szerelem állandóan figyelmet követel, önző, a szeretet pedig mély hálát, odafigyelést, gondoskodást jelent. Egy működő kapcsolatban szerintem mindkét fél kifelé szerelmes. Ami lelkesít, abba tudok szerelmes lenni. A férfi, aki a helyén van, tehát a munkájába szerelmes. Neki az van kifelé. Ezen keresztül szolgál. A nő a férfin keresztül szolgálja ugyanazt, vagyis az ő szerelme a férfin keresztül irányul a világra.

Saját, ismételt, másoknál is megfigyelt tapasztalatom, hogy ha ezzel szemben a nőbe vagyok szerelmes, akkor elhanyagolom a munkámat, nem figyelek úgy, nem vagyok hatékony, mert a nő foglalja el a munkám és a küldetésem helyét, tehát idővel romlik a munkám eredménye, csökken az önértékelésem, és nemsokára már az ő számára sem leszek érdekes.

12074903_719165961549191_4600595229453221343_n

Nem preferálod a nőket, akikbe szerelmes vagy.

J. I.: Igen, ez így van. Nem szerelem alapján választok. Egyébként azt látom, hogy ez a nőknek is jobb, mert nekik igazából nem szerelem kell. Ezt tapasztaltam. Hogy végül a nőnek az kell, hogy igazodhasson. Az, hogy tudjam az irányt, a küldetésem hajtson, és ne alkudjak miatta meg. Nem az, hogy szerelmes legyek belé. Kifelé vagyunk szerelmesek, befelé gondoskodunk, és végső soron mindnyájan Istenbe vagyunk szerelmesek, az egy végső nagy ügy az ő akarata, és ezt szolgáljuk, a magunk helyén.

 

Nem lehet bele közvetlenül szerelmesnek lenni?

J. I.: Nem, mert a teremtett világon keresztül vagyunk vele kapcsolatban. Nem az imával szolgáljuk, hanem azzal, hogy egymásnak segítünk, például kedves vagyok a bizonytalan felszolgáló lánnyal.

 

Te akkor nem is azzal a nővel szeretnél élni, akibe szerelmes vagy?

J. I.: Nem, sokat próbáltam, de idealizált nőimádat lett belőle, aminek a végén megszűntem férfi lenni. Ha szerelmes vagyok, akkor magamévá akarom tenni azt, akit vágyok. Ez a legmélyebb vágyam. A megdugás és a megszerzés vágya és a szerelem ugyanaz. Tehát a munka elsikkad. Együgyű vagyok. Ezt tanultam. A szerelem ezt megzavarja.

 

Sok férfi viszont azt állítja, nála nagyon különbözik a szerelem és a szexuális vágy.

J. I.: A legelső drive szerelem esetén nálam, hogy a nőt magaménak akarom. Az én falamon, az én kalitkámban, csak én gyönyörködhessek benne. Ez egy önző érzés. És ehelyett azt tenni, ami a dolgom, számomra jobb, mint egy nőből bálványt csinálni. A munkát igazából nem is tudom másképp végezni, és amikor csinálom, akkor ki is tölt a munka, a hasznosulás, és így nincs is bennem hely, hogy bejöjjön oda egy nő, akit csak kívánok.

 

Ehhez a nézetedhez mit szólnak a nők, akik közel kerülnek hozzád?  El tudják fogadni?

J. I.: Igen. Sőt. A nő számára ez eddig soha nem ismert biztonság és katartikus hasznosság élmény az én tapasztalatom szerint. Tudja, hogy kell nekem, hogy ő kell, csak vele működöm ennyire hatékonyan. Mintha bennem lenne. Alma és magház az élményem, ahol én automatikusan gondoskodom róla, aki bennem van, és szervesen össze is növünk,  ami idővel megrendíthetetlen.  

 

Hány éves korra érhet el az ember a királyság, királynőséghez szerinted?

J. I.: Akár huszonéves korra, de ez inkább az utánunk következő generációra igaz. Azt kell megérteni szerintem, hogy a férfi futószalagon készül. Több nő dolgozik rajta. Ha valamit meg tudtál adni a férfi nemnek egy férfin keresztül, elő leszel léptetve egy következő jellegű feladathoz. Addig ismétlődnek a helyzetek, amíg többet nem teszel bele magadból, és ekkor valamivel fejlettebb pasik fognak érkezni. Nem egyszercsak érkezik valaki, aki tökéletes. Viszont csinálni kell, nem elég olvasni róla. Ha a béna kérők ismétlődnek, akkor el kell menni az egyikkel végül, mert ott van valami, amit meg kell tapasztalni. Gyakorlás által lépünk tovább. Csinálva. A fejben elmélkedés csak szenvedésre jó.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Lívia Janoch szerint:

    El kellett volna menni ahhoz a pszichológushoz….

  2. Elég hím soviniszta látásmód, egy nőnek és a férfinak is egyaránt egymás tükörképe kell, hogy legyen, csak akkor működik a párkapcsolat. Az baj, hogy sokan nem a bensőt látják meg, hanem a külsőt, és azt hiszik szerelemnek, de az igazi szerelem belülről fakad….

  3. Anikó Kőnigné Péter szerint:

    Nagyon érdekes, tanulságos. Az életközépi válság, magány, spiritualitás keresés stimmel, az nagyon érdekelne, hogy ez mind elképzelhetetlen egy kapcsolatban? Mármint egy pár esetében? A szerelem átalakulhat mélységes szeretetté, egy hosszabb házasság csak így működik szerintem…


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!